MAGÁRA TALÁL A BAYERN MÜNCHEN?
Ez a nagy kérdés Münchenben a Bundesliga 8. fordulóját megelőzően. Nézzük a részleteket!
Bayern München:
A bajoroknak nem úgy alakult az utolsó négy mérkőzés a bajnokságban, ahogy azt tervezték. Három döntetlen után legutóbb az Augsburg otthonában még ki is kaptak. A dolog érdekessége, hogy mondhatnánk, hogy akadozik a gépezet, de a BL-ben a Barcelonat és az Intert is 2-0-ra verték! Nagelsmann elmondta, gyökeresen kell valamin változtatni, mert ez így nem mehet tovább. Valószínűleg alatta sem a legbiztosabb a pad ezen meccsek után, de jó kapcsolatot ápol a játékosaival, így véleményünk szerint nem fogják cserbenhagyni. Most vagy soha? Merül fel a kérdés jogosan, hiszen hazai pályán, egy válogatott szünet után, tiszta fejjel fogadhatja a nem túl veretes Leverkusent a csapat…
Leverkusen:
A vendég csapat eddigi szereplése alapján az idei szezonban inkább a kiesés ellen fog harcolni, mint a dobogóért. Tavaly ugye bronzérmes lett az együttes, ennek a szereplésnek azonban egyelőre nyomait nem látjuk. Egyébként az elmúlt időben ők is csak a Bajnokok Ligájában tettek le egy jó teljesítményt, amikor hazai pályán 2-0-ra verték az Atletico Madridot. De mire lesz elég ez a forma Münchenben?
Tipp:
Összességében tehát mindkét csapatnak össze kellene kapnia magát, de véleményünk szerint ha a Bayern München igazán magára talál, nem lehet ellenfele az idei Leverkusen ebben a párharcban! Hajtani fognak a klub jó híréért, Nagelsmannért, a saját becsületükért és természetesen a bajnoki címért! Mindezt hazai pályán!
ÁZSIAI HENDIKEP: BAYERN MÜNCHEN -1.5 (1,90 ODDS)
