KÖTELEZŐ GYŐZELEM?!
A Barcelona fogadja az Inter csapatát a Bajnokok Ligája 4. fordulójában. Nincs több vesztegetni való ideje a hazai csapatnak, győzniük kell! De vajon sikerül is? Nézzük a részleteket!

FC BARCELONA:
A Barca-nak nem úgy alakultak az eddigi BL fordulók, ahogy azt tervezték. Így kényszerhelyzetbe kerültek, muszáj nyerniük, ha akarnak valamit az idei nemzetközi kupaszerepléstől! Ezért mindent meg fognak tenni Xavi fiai, ebben biztosak lehetünk! A milánói mérkőzésen is elég nagy mezőnyfölényben futballozott a Barcelona, azonban nem tudtak gólt szerezni ennek ellenére sem. A kérdéses kezezés szituációk is hagynak néhány kivetni valót maguk után. Összességében tehát bőven alakulhatott volna másképp az oda vágó. De hogy fog a visszavágó? Nézzük elsőnek az a vendég csapatot!
INTER:
Az Internek is fontos a meccs, hiszen ők is tisztában vannak vele, hogy egy pontszerzés a Camp Nou-ban akár a továbbjutást is jelentheti, ha kicsit előre szaladunk. Kérdés, hogy a katalánok nyomását és a várhatóan hatalmas mezőnyfölényt ugyan olyan jól fogják e bírni és kihasználni, mint a San Siro-ban?! Sok mindenre választ kapunk tehát a mai mérkőzésen…
TIPP:
Figyelembe véve ezen információkat, hazai győzelemre számítunk és hoztunk még mellé egy másik tippet is. Akárhogy is alakul a meccs, azt nem bírjuk elképzelni, hogy a Barcelona ne találjon be. Ha gól, akkor pedig Robert Lewandowski! A büntetőket is ő lövi, ráadásul ő a helyi gól felelős! Ki melyiket érzi jobbnak, esetleg mindkettőt?! Válasszatok és hajrá!
1. HAZAI (BARCELONA)

2, ROBERT LEWANDOWSKI BÁRMIKOR GÓLT SZEREZ
