AZ ÉJJEL SOHA NEM ÉRHET VÉGET?
Fogós a kérdés, hiszen két gólos hátrányból indulhat neki a Fradi a mai összecsapásnak, az Európa Liga nyolcaddöntő visszavágójának keretein belül. A Puskásba fogadjuk a Leverkusen csapatát, hatalmas hangulatra és parázs mérkőzésre van kilátás! Nézzük mi mire fogadunk a mai napon?!

FERENCVÁROSI TC:
A Fradinak semmiképp sem úgy alakult az első mérkőzés, ahogy azt terveztük magyarként. Hamar vezetéshez jutottak a németek, a második pedig egy igazán szerencsés találatnak mondható… Zachariassen emelésénél még szerencsénk se volt, a kapufán csattant a labda. Egy 2-1-es vereség is más lett volna azért, de ne temessük magunkat, a helyzet így sem reménytelen! Első perctől kezdve dominálni és támadni kell a mérkőzésen, más út nincs. Gólra törő és kellően direkt futballal tudunk veszélyesek lenni és ha Fortuna is mellénk áll, bármi lehet a találkozón…

LEVERKUSEN:
Hiába a két gólos előny, nem gondolnánk hogy a Leverkusen abba a hibába esne, hogy lebecsüli az FTC-t, pláne Budapesten. Ennek megfelelően egy taktikus, alapvetően deffenzívebb felfogású vendég csapatra számítunk, akik azonban életveszélyesek lehetnek a kontráikkal. Gyors játékosok bőven vannak a keretben, tehát figyelnünk kell és ezeket a kontrákat csirájában el kell fojtanunk. Ez lehet a védekezésünk alappillére, hiszen még egy bekapott gól már lehet, hogy megpecsételné a Fradi sorsát.

TIPP:
Mai tippünk egy különleges fogadásnak mondható, hiszen nem a győztesre vagy a továbbjutóra, de még nem is a gólok számára fogadunk! Esiti lapot kap véleményünk szerint! És hogy mivel indokoljuk? Mint már írtuk a Fradinak támadni kell, tehát magasan leszünk, megszállva az ellenfél térfelét. A Leverkusen kontrákat pedig ki más tudná a leghatékonyabban megállítani, mint a legbrusztosabb védekező középpályásunk Anderson Esiti. Neki kell a stabilitást adni a középpálya tengelyében és a parázs hangulatnak, illetve Esiti játékstílusának köszönhetően a mai napon büntető lapot fog kapni szerintünk.
