DÖNTŐNEK IS ELMENNE?!
Miért is ne? Talán nem túlzó a kijelentés, miszerint a a világ két legerősebb kerettel rendelkező együttese csap ma össze, a BL negyeddöntő keretein belül. A Real Madrid lehet még velük egy szinten, de ők a maguk csatáját fogják megvívni egy másik mérkőzésen. Nehéz lenne megjósolni, hogyan fog alakulni az összecsapás, de azért mi teszünk egy próbát! Nézzük a részleteket!

MANCHESTER CITY:
Remek formának örvend Guardiola csapata. A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is egyaránt zökkenőmentesen vették az akadályokat. A mai azonban egy teljesen más mérkőzés lesz mint az eddigiek, hiszen Bayern München szintű együttessel nem játszottak mostanság. A hazai pálya alapvetően előnyt jelent, de ugyan akkor teher is, hiszen ez az első mérkőzés és így Manchesterben nincs más elfogadható eredmény Haalandéknak, csak a győzelem! Ami a City játékát illeti, vajon Pep Guardiola mit fog kitalálni erre a két meccsre? Joggal merül fel a kérdés, hiszen a spanyol trénerre jellemző a túltaktikázás és az is, hogy a váratlan fordulatok amiket képes meghúzni, sokszor a saját csapata számára a legváratlanabbak, ami nem feltétlenül előny… Minden esetre, ha valaki akkor ő jól ismeri a Bayernt és a régóta ott futballozó magot, tudja mire számítson és azt is tudhatja mi lehet a megoldás?! Egy biztos, neki kell esniük a németeknek, ha nyerni akarnak Angliában!

BAYERN MÜNCHEN:
A hazaiaknál kicsit kihegyeztük az írásunkat az edzőre. Ezt itt is meg lehetne tenni, hiszen az új stáb Tuchellal és Löw Zsolttal legalább annyira felkészült a Cityből, mint Guardiola a Bayernből, ez pedig az elmúlt idők Chelsea – Manchester City meccseinek köszönhető. A német vezetőedző felemásan kezdett, hiszen a bajnokságban eddig sikerre vitte a csapatot, a kupából azonban rögvest búcsúztak, a Freiburgtól elszenvedett vereség után. És most kanyarodnánk ki arra, hogy lehet itt az edzőkről beszélni, lehet a taktikáról beszélni, ami valóban rendkívül fontos a modern futballban, de egy egyéni hiba egy pillanat alatt mindent keresztbe húzhat. Mi ebből a tanulság? Ezt a háborút a pályán fogják megvívni a játékosok! Senki más nem tudja alakítani a mérkőzés képét csak ők! Jól tudják ezt a németek is, akik a Real Madrid mellett talán a legnagyobb BL rutinnal rendelkeznek és az az említett mag, ami évek óta együtt van a bajoroknál elképesztően erős. Így félni valójuk egy Citytől sincs, bele fognak menni a meccsbe véleményünk szerint, felvállalva a saját játékukat!

TIPP:
Tehát két labdatartásra alapuló, támadó futballt preferáló együttes feszül egymásnak, akiknél a meccs elején az a bizonyos „gegenpressing” sem szokatlan dolog. Így arra számítunk, hogy már az első 10 percben egymásnak esnek majd a csapatok és jönnek a támadások, lövések, na meg a szögletek!
