MANCHESTERI DERBY A TERÍTÉKEN!
Minden Premier League kedvelő csettint egyet egy ilyen hír hallatán. A 20. fordulóban ugyanis a United fogadja a Cityt. Előzetesen annyit lehet elmondani, hogy joggal számít arra mindig Vörös Ördög fanatikus, hogy ez más mérkőzés lesz, mint a múltkori találkozó volt. De hogy miért? Nézzük a meccs részleteit!

MANCHESTER UNITED:
Az októberben rendezett forduló, semmiképp nem úgy alakult, ahogy azt Ten Hag-ek tervezték. Igaz a végére sikerült egy elfogadható eredményt kovácsolni belőle, de a Haaland vezette City nagyon megszórta őket az Etihad gyepén. Gyorsan itt tegyük is hozzá, hogy a United akkor teljesen más formát produkált és a Ronaldo körül keringő minden napos problémák valószínűleg a csapat teljesítményére is rá nyomták a bélyeget. A fejek azonban kitisztultak és egy 8 tétmeccse tartó győzelmi szériában van az együttes, ami minden szinten szép teljesítmény, top szinten pláne. Az elmúlt mérkőzéseken igencsak magára találó Rashford szállítja a gólokat, amihez akár Antony, akár egy olyan játékos hozzá tudja tenni a maga kis góljait, akitől annyira nem is várnák. A védekezést is alapvetően rendbe tette a holland. Nem lehet mondani, hogy nem csúszik be egy-egy egyéni rontás, de csapat szinten azok az orbitális kommunikációs és helyezkedési hibák amiket rendre elkövettek a védő harmadban, már nem jellemzőek. Egy City-re talán sosem lehet elég felkészültnek lenni, de ha valamikor van esélye megfogni őket a Unitednek az most van. Jó formában vannak, magabiztosak, az Old Traffordon játszhatnak és egy remek formában lévő Marcus Rashford is a tarsolyban van!

MANCHESTER CITY:
Ha már Rashford… Lassan nem tudunk megírni egy City elemzést Erling Haaland megemlítése nélkül. De persze, hogy nem tudunk, hiszen mérkőzéseket eldöntő kvalitásokkal rendelkezik, amiket folyamatosan csillogtat is. Hiába van tele nagyobbnál nagyobb világsztárral a csapat, az örökzöld mondás most is ül, „a focit gólra játsszák”, azokat pedig ő szállítja általában. Ennek ellenére egy ilyen derby megnyeréséhez természetesen több extra teljesítményre van szükség. Az, hogy az Álmok Színházában is át fogják venni a kezdeményezést Guardioláék az egészen biztos, ami véleményünk szerint nem is lesz nagy baj a hazaiaknak, hiszen több terület lesz a kontrajátékra. Ez a taktika azonban, csak akkor fog ülni, ha féken tudják tartani a veszedelmes és kombinatív támadó futballt amit a City tud produkálni. Az első gól ezáltal kulcsfontosságú lehet a találkozón, hiszen ha a vendégek találnak be, a Unitednek többet kell vállalnia ezáltal a szervezettség megmaradása kérdésessé válhat. Fordított esetben nem kell sietniük sehova, „ráülhetnek” az eredményre és ha Haalandot féken tudják tartani, hogy ne húzzon váratlant, a vendég labdabirtoklás hamar meddő mezőnyfölénybe torkolhat, különösebb veszély nélkül.

TIPP:
És a tippünkkel egyből rá is cáfolnánk a utolsó mondatainkra… Hiszen kötve hisszük, hogy különösebb veszély nem fenyegetné a hazaiak kapuját, ha egy Erling Haaland nevezetű úriember az ellenfél csatára. Tarthatatlan játékos gyakorlatilag, akit az éles helyzetek még motiváltabbá tesznek. Ezt várjuk a mai napon is és kimeneteltől függetlenül azt mondjuk, hogy be fog találni a norvég!
HAALAND BÁRMIKOR GÓLT SZEREZ
