Barion Pixel

Montpellier – Marseille

PIKÁNS KIS TALÁLKOZÓRA SZÁMÍTUNK, SOK GÓLLAL!

A VB szünet utáni második mérkőzés következik francia bajnokin a Montpellier és a Marseille számára egyaránt. A vendég az esélyesebb csapat alapvetően, de vizsgáljuk meg kicsit, hogy mennyire „tuti” ez a siker?!

MONTPELLIER:
A Montpellier a szünetben az utolsó két barátságos mérkőzését megnyerte és ez úgy látszik annyira felhozó és motiváló volt az együttes számára, hogy remek teljesítménnyel kezdtek be. A Lorientet tudták 0-2 arányban legyőzni, ráadásul idegenben. Így talán joggal mondhatjuk, hogy nekik biztosan jót tett a pihenő a sorozatos vereségeket és döntetleneket követően. Igaz, hogy a mai napon az egyik legnagyobb francia klub látogat a Stade de la Mosson-ba, biztosra vehetjük, hogy a hazai csapat mindent meg fog tenni a lendület megtartása érdekében.

MARSEILLE:
Ha az egyik oldalon megemlítettük a jó kezdést, kénytelenek vagyunk itt is, hiszen az Olympique hat gólt rámolt be a Toulouse-nak a december 29-ei mérkőzésen. A szünetet megelőzően azonban a Marseillenek is volt egy kisebb gödör, de úgy tűnt ezt még a VB előtt sikerült rendezniük és jött 1-2 győzelem. Ennek fényében mondhatjuk, hogy ők talán ott folytatják ahol abbahagyták. A PSG és a Lens igaz nagyon elhúzott a mezőnytől, a dobogó harmadik fokáért viszont rendkívül kiélezett a küzdelem, így nem is fér bele nekik több hibázási lehetőség.

TIPP:
Alapvetően vendég sikerre számítunk, de a hazai csapat szívni fogja magát és véleményünk szerint egy gólra mindenképp jók lesznek a hazai pályán, így a tippünk.

MINDKÉT CSAPAT SZERZ GÓLT: IGEN (1.70 ODDS)

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Heti 2 alkalommal 30x – os szelvény INGYENESEN!!
Iratkozz fel és lépj be a csoportba!