Barion Pixel

Portugália – Svájc

MIRE MENNEK RONALDÓÉK A JÓL SZEREPLŐ SVÁJCIAK ELLEN? 

Az nyolcaddöntők utolsó napjához érkeztünk. Innen is kiemelnénk az esti mérkőzést, ahol Portugália – Svájccal csap össze. Nézzük tehát a meccs részleteit!

PORTUGÁLIA: 
A portugál együttes is csatlakozhat azon nagy csapatok közé akik simán és magabiztosan nyerték az elő két meccsüket, majd a harmadikra kiengedtek és vereséget szenvedtek. Lásd Franciaország és Brazília. Véleményünk szerint ezek az utolsó csoportmeccsek nem túl mérvadóak, annál inkább a másik kettő. Most is hasonló játékra számítunk Portugáliától, mint amit kezdetben mutattak. A sok remek játékosnak köszönhetően Santos mester megfelelő mennyiségű játékost tudott forgatni és pihentetni is a rájátszásra. Ez mindenképp előny lehet számukra, könnyű ellenfélnek azonban semmiképp nem lehet nevezni a svájciakat.

SVÁJC: 
A svájciak nagy küzdők, ezt bizonyították a csoportkörben. Két győzelmet is arattak és a bomba formában játszó VB esélyes Brazília is csak 1-0ra tudta legyűrni őket, ami mindenképpen a csapat szervezettségét és masszívitását mutatja. Vannak jó, sőt remek képességű játékosok a keretben, mégis inkább a mentális képességek talán amik eddig jutották a csapatot. A győzni akarás és a küzdőszellem, amit legjobban talán csapatkapitányuk Xhaka képvisel. Nem fogják ma könnyen adni a bőrüket és mindent meg fognak tenni egy esetleges meglepetés érdekében!

TIPP:
A tippünknél figyelembe vettük a meccs fontosságát, a portugálok és Xhakaék vérmérsékletét, illetve az alapvető kvalitásbeli különbséget a két csapat között így a tippünk…

EREDMÉNY: PORTUGÁLIA VAGY DÖNTETLEN / és MINDKÉT CSAPAT KAP EGY BÜNTETŐLAPOT

25%-os fokozóval 1.80-as odds

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Heti 2 alkalommal 30x – os szelvény INGYENESEN!!
Iratkozz fel és lépj be a csoportba!