Barion Pixel

Hoffenheim – Dortmund

Vajon a Hoffenheim hengere áttöri a Sárga Falat is?
A legutóbbi mérkőzésükből a sárga-feketék kerültek ki győztesen, ráadásul a hazai pálya mindig nagy előny és különösen igaz ez a dortmundi alakulatra, a méltán híres szurkolótáborának köszönhetően. Joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy akkor ez egy sima hazai győzelem? Nem biztos! Nézzük kicsit részletesebben.

Borussia Dortmund: 
A Borussia a Werder Bremen ellen elszenvedett vereséget követően visszatért a győztes útra és 0-1es győzelmet aratott Berlinben. Így 4 forduló után 9 ponttal állnak a tabella 5. helyén. Igaz a Bundesliga nagyon úgy fest, hogy a Bayernnek nem lesz vetélytársa a bajnoki címért folyó harcban, azonban a Dortmundot nem szabad leírni, a többi csapattal szemben mindig esélyesebb félként lépnek pályára.

Hoffenheim:
Az Andre Breitenreiter vezette gárdán nyoma sem látszik annak a Hoffenheimnek amely tavaly 9 nyeretlen meccsel zárta a szezont! Az első 4 mérkőzésükből nekik is sikerült 3-at megnyerni így szintén 9 ponttal foglalják el a tabella 4. helyét. A sikeres rajt nagyban köszönhető, a jól sikerült átigazolási szezonnak is, hogy csak egy nevet említsünk kölcsönbe érkezett a csapathoz az RB Leipzigtól Angelino is.

Tipp: 
A válasz az először feltett nagy kérdésre szerintünk ennek ellenére: nem!
Hiába a Hoffenheim jó formája, a Dortmund egy jobb csapat és ha tapadni akarnak az éllovas Bayernhez, nem férnek bele a hazai pályán elvesztegetett pontok!

HAZAI 1,61 odds

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Heti 2 alkalommal 30x – os szelvény INGYENESEN!!
Iratkozz fel és lépj be a csoportba!