VAJON MA MEGSZAKAD EGY 6 ÉVE TARTÓ „ÁTOK”?
Ennyi ideje ugyanis, hogy a Real Madrid nem tudott győzedelmeskedni a Villareal vendégeként. Ez nem kevés idő és talán már nem is a véletlen műve, de hogy minek mi az oka? Nézzük meg kicsit a meccs részleteit!

VILLAREAL:
A Villa egy remek csapat, ehhez kétség sem fér. Bizonyították az elmúlt években a bajnokságban és az európai kupaporondon is, hogy igenis számolni kell velük. A Realnak pedig ha van mumus csapat… Akkor azok ők! Összességében kiváló formában az együttes, sorra nyerték a barátságos meccseket a VB alatt és a szünet után vissza térve a kupában és a bajnokságban is sikeresen vették az akadályokat. Rutinos csapatnak mondhatóak abszolút, talán ennek is köszönhető, hogy az ilyen jellegű mérkőzéseket higgadtan és összeszedetten tudják lefutballozni.
REAL MADRID:
A királyiak folyamatos harcban az első helyért a szünet után is, természetesen a Barcelonával. A győzelmi kényszer tehát állandó, de semmi meglepő ebbe, ennél a klubnál ez mindig is így volt. A szünet után mindkét mérkőzését behúzta a Real, azonban a spanyol 4. osztályú Cacereno elleni 0-1es továbbjutás nem volt túl meggyőző. Igaz nem a teljes kezdő játszott és kaptak lehetőséget olyanok is mint Hazard, aki nem igazán tudott élni vele és legyünk őszinték a karácsonyi lakoma is újra meglátszott rajta… Na de ne kalandozzunk el. A Real Madrid a Real Madrid, minden mérkőzésen a 3 pontért lépnek pályára és ez ma sem lesz másképp. Papíron mindenki vissza tér a csapatba és Ancelottinak nincs oka tovább várni a bevetésükkel!
TIPP:
Átok ide, átok oda… Egyszer minden meg szakad és a mai napon mi bizalmat szavazunk a Real Madridnak, pláne egy ilyen oddsért.
