JOBBRÓL LEHET ELŐZNI!
A keddi játéknapon az olasz bajnokság, azaz a Serie A, egy Salernitana – Juventus mérkőzést tartogat számunkra. A Juve sajnálatos helyzetéből kifolyólag, szinte pontazonosság van a két csapat között és nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez egy 6 pontos találkozó! Jól tudják ezt a torinóiak is, ahogy azt is, hogy a mai nem lesz sétagalopp… Nézzük a meccs részleteit!

SALERNITANA:
A salernoi együttes az előző fordulóban, mondhatni valami „csoda folytán” nyerni tudott a Lecce vendégeként. Ezt azért mondjuk így, ugyanis az együttes 9 fordulón keresztül nem tudott győzni, sőt ebből 7 vereség volt. A csapat tehát egyértelműen nem a legacélosabb és a legtöbb gólt ők kapták a bajnokságban. Most mégsem számítunk arra, hogy a Juve különösebben kitömné őket, hiszen alapból jellemzőek a vendégekre az 1-2 góllal megnyert mérkőzések, illetve tele van a fejük valószínűleg a focin kívüli dolgokkal is!

JUVENTUS:
Már pedig a Juventus háza táján a focin kívüli dolgok igen jelentősek voltak az elmúlt időben… Ugye 15 pont már le lett vonva a torinói együttestől, de az elmúlt időben felreppentek olyan hírek, hogy a FIGC ügyészei újabb 20 pontot vennének el tőlük, ezúttal a koronavírusjárvány idején történt vitatott bérkifizetés miatt. Ezzel a levonással már utolsó helyre csúszna vissza a csapat, szóval van gond bőven. Mindezek ellenére mondjuk, hogy a Juventus annyira rendben lesz a mai találkozón, hogy ne kapjanak ki a gyengécske Salernitanatól, viszont gólzáporra nem számítunk!

TIPP:
DÖNTETLEN VAGY JUVENTUS ÉS KEVESEBB MINT 4 GÓL
