MAGYAR KUPÁT A MAGYAROKNAK
A Magya Kupa elérkezett a 1/8 döntők állomásáig! Jó pár meglepetés csapat még a 16 között, köztük több harmadosztályú gárdával is. Az Easy Money csoportunk az elmúlt időben nagyon szép számokat produkált és remélhetőleg ez a mai napon sem lesz másképp, hiszen ilyenkor él csak igazán az a csoport! Természetesen ott több mérkőzés van összetéve egy szelvényre, de ragadjunk ki azok közül egyet és nézzük egy kicsit a dolgok mögé elemzés ügyileg!
MONOR – PAKS:

MONOR:
A hazai együttes az NB3-as bajnokság Közép csoportjában a 14. helyet foglalja el a tabellán. Nem túl kecsegtető pozíció, de a csapat mentségére szóljon, hogy az elmúlt években azért voltak nehezítő körülmények. Az anyagi háttér megingott a klubot tekintve, ami még egy harmadosztályú együttest is igencsak meg tud viselni, rengeteg játékos távozott és érkeztek a helyükre újak. Egy új csapatnak pedig természetesen mindig idő kell, ami ott is megmutatkozott, hogy a fél év végére kezdtek el szép eredményeket produkálni, de ez is egyelőre csak 17 pontra volt elég 18 mérkőzés alatt. A kupasorozatot tekintve komoly ellenféllel még nem találkozott a Monor, mondhatni elosontak idáig. A fejszét valószínűleg élezik a kék-fehérek, de lehet túl nagy lesz a fa…

PAKS:
A Paks nemigazán úgy startolt az NB1 tavaszi szezonkezdetén ahogy azt eltervezték. Aki ismeri Waltner Róbert mentalitását, a győzelem megszállottja, amit próbál minden alkalommal a játékosaiba is átültetni. Tekintve, hogy az elmúlt időben nem sok sikerélményben volt részük, kötve hisszük, hogy úgy készülnek a találkozóra, hogy csak legyünk túl rajta. Sokkal inkább egy „felhozó” meccsre van kilátás, ami nem lenézve az ellenfelet annyit tesz, hogy minél több gólt lőni, támadni és önbizalmat szerezni! A monori körülmények valamelyest nehezíthetik ezt, mert futball hangulat nem sok van a Balassi Bálint utcai Stadionban, de félvállról semmiképp sem vehetik a vendégek, bele kell állni a mérkőzésbe és nem lehet kérdés a továbbjutás sorsa.

TIPP:
Rendes játékidőben le lesz zárva a mérkőzés paksi győzelemmel!
![]()