MENNYIRE MEGLEPETÉS EGY HAZAI GYŐZELEM?
Merül fel a kérdés a Wolfsburg formáját látva… Hiába a Schalke otthonába látogatnak, a csapat finoman szólva sincs acélos formában. A mérkőzés végkimenetelét így hogyan fogjuk megtippelni? A hasunkra ütünk? Semmiképp! Nézzük kicsit részletesebben a találkozó előjeleit!

SCHALKE:
A sereghajtónak továbbra sem áll jól a szénája, ezen kár is lenne vitatkozni. Azonban az elmúlt két fordulóban bebizonyították, hogyha még a góllövéssel hadilábon is állnak, a védekezést meg tudják annyira szervezi, hogy kapott gól nélkül lehozzanak egy-egy találkozót. Vagy legalább ne kapjanak egy hatost, mint a Leipzigtól tették. Ez a cél lebeghet most is a Schalke 04 előtt! Lehozni a meccset nullára és valahogy bekotorni egyet. Más opciót nem igazán látunk, hiszen ne felejtsük el, a Wolfsburg közel nem olyan gyenge csapat, mint azt az elmúlt 3 meccse mutatja…

WOLFSBURG:
És valóban mielőtt teljesen eltemetnénk a vendég együttest, tegyük gyorsan hozzá, ebből a 3 vereségből az egyik az Union Berlin, a másik pedig a Bayern München volt. A Werder meccset igaz hozniuk kellett volna, de a többi az „bocsánatos bűn”! A start nem volt semmi egyébként, az első 2 meccsükön 11 rúgott és 0 kapott góllal kezdtek a tavaszi szezonban. De! Nincs olyan csapat akit ne fogna meg 3 vereség, legyen bármilyen erős is az ellenfél. Kis görcsösségre számítunk tehát a vendégektől, nagyon fogják akarni azt a vezető gólt, de mint ahogy a mondás is tartja, „nagy akarásnak…..”

TIPP:
Válaszolva a bevezetőben feltett kérdésünkre, miszerint hogyan fogjuk megtippelni a mérkőzés végkimenetelét? Sehogy! Nem gondolnánk, hogy ez az a meccs ahol a végeredmény lenne a legjobb fogadás. Tippünk szempontjából nagyon fontos lesz, hogy ne szerezzen hamar vezetést a Wolfsburg, mivel akkor az említett görcsösség és a Schalke fegyelmezett védekezése, jelentéktelenné válhat. Véleményünk szerint azonban ez nem lesz így!
2,5 ALATT
